A medve igen otromba állat, különösen a lába nagy, ami elárulja, hogy nem előkelő származású. Természetesen többféle medve van, amint az általában állattal így van. Van barnamedve, mosómedve, erdei medve és fehér medve. Az utóbbit jegesmedvének nevezik.
A medve vegyes táplálkozású állat, ami azt jelenti, hogy húst is eszik, meg növényi táplálékot is. Néha csemegéül az állatkertekben be-bekap egy-egy, a ketrecébe benyúlkáló emberkezet, de erről a táplálékról lassanként leszoknak a be-benyúlkáló emberek. A barnamedve szőrének színe barna vagy fekete, szóval ez is majdnem úgy van, mint a fehér kávéval, amelynek a színe barna, s a fehér borral, amelynek színe sárga. A medve vadállat, ami annyit jelent, hogy távol él az emberektől, viszont az emberek azért vadak, mert nem élnek egymástól távol. A medve hangját dörmögésnek mondjuk, ez a szép hang arra vall, hogy a medve nem megelégedett lélek, amiben hasonlít a zsörtölődő öregurakhoz. A medve utálja a telet. Az egész telet átalussza barlangjában, s ezáltal a szénkérdést és a spanyolnátha kérdését a lehető legpraktikusabban oldja meg, tehát nem is olyan ostoba állat, mint amilyennek kinéz. Gyertyaszentelőkor előjön a barlangjából és szétnéz: ha szép idő van, a néphit szerint visszabújik a barlangjába, mert arról megtudja, hogy még sokáig tart a tél. Ha pedig csúnya idő van, akkor kinn is marad, mert tudja, hogy nemsokára kitavaszodik. Így hiszi ezt a nép. A medve azonban sokkal ravaszabb, mint a nép és az ő hite. Ha szép idő van, kinn marad, azért, mert szép idő van, ha pedig csúnya idő van, akkor visszamegy a barlangjába, azért, mert juj, de csúnya idő van odakinn. Ez a lehető legkörmönfontabb gondolkodás, amit a medve még azáltal is komplikál, hogy nem pont gyertyaszentelőkor bújik elő, hanem csak úgy gyertyaszentelő tájékában, egy kicsit korábban, vagy egy kicsit később, csak azért, hogy a néphit egyáltalán ne tudjon rajta eligazodni. A medvét a grófok vadásszák, a vadászok életveszélyes kalandok elbeszélésénél életveszélynek alkalmazzák, az oláhok pedig táncoltatják. A medvetáncoltatók medvéjüket láncon vezetik, melynek a vége karikába van fűzve, a karika viszont a medve orrába van fűzve, szóval a táncoló medve egy buta állat, amely a táncoltató által az orránál fogva vezetteti magát. A medve bőrét medvebőrnek használják, amin igen szeretnek hemperegni a gyerekek, mivel a legvadabb medve sem bántja őket bőrkorában. Ilyenkor azután kedveskedésük jeléül mackónak hívják, és simogatják. A medve húsát nem eszik meg, de talpát - az általános iskolai olvasókönyvek szerint - a vadászok kitűnő csemegének tartják. Hogy a vadászok ezek után mit tartanak ezekről az olvasókönyvekről, ez a kérdés nem tartozik a természettudományok körébe. A medvék különösen a hegyoldalakon legelésző bárányokat és kecskéket szeretik, de szerelmük reménytelen, mert a hegyoldalon legelésző bárányok és kecskék sohasem fogják őket viszontszeretni.